Szárazofszet nyomtatás
Mi és mióta ismert a szárazofszet eljárás?
A szárazofszet eljárás olyan ofszet-nyomtatás, amelynél nincs nedvesítő-folyadék.
A szárazofszet nyomtatásra vonatkozó első kísérletek az 1960-as évekre nyúlnak vissza. A 3M cég a 60-as évek végén jelent meg Driography nevű szárazofszet lemezével (innen ered a néha még ma is használt driográfia kifejezés). Ezzel az első szárazofszet nyomólemezzel a felhasználás során sok probléma adódott, és a 3M cég néhány évi kutatómunka után fel is hagyott ezzel a fejlesztéssel. 1972-ben a japán Toray Industries szabadalmaztatta a szárazofszet eljárást, és első ilyen rendszerű nyomólemezét (Toray Waterless Plate) az 1977-es nyomdaipari világkiállításon, a Drupán mutatta be.
Az új Toray termék piaci értékesítése 1978-ban kezdődött a TAP típusnevű pozitív működésű nyomólemezzel. Ez a nyomólemez először Japánban terjedt el, ahol a kereskedelmi nyomtatás piacának körülbelül 95%-a pozitív működésű nyomólemezt használ. Az észak-amerikai piacra csak az 1982-ben megjelent TAN típusnevű, negatív működésű szárazofszet nyomólemezzel sikerült betörni. Ma a szárazofszet nyomtatáshoz használt nyomólemezek túlnyomó többsége negatív működésű.
A digitális nyomógépek CTPress (hagyományos nyomtatási eljárásra épülő digitális nyomtatás) változatának 199l-es megjelenésével a szárazofszetnyomólemezek új generációja jelent meg.
Milyen a szárazofszet nyomólemez?
A szárazofszet eljárás speciális nyomó-lemezt igényel, melynek hordozója általában alumíniumlemez (de lehet poliészter is), melyen egy alapréteg, azon a nyomólemez típusától függően egy hő-vagy UV-érzékeny polimer réteg, azt követően egy szilikonréteg, végül egy fedőréteg található.
Negatív működésű nyomólemezeknél a képlevilágítás során a nyomólemezt megvilágító IR- vagy UV-sugárzás meggyengíti a szilikon- és a polimer réteg közötti kötést, így ezekről a helyekről a szilikon kimosható. Ezeken a helyeken egy festékfelvevő réteg válik szabaddá (vagyis ezek a helyek a nyomóelemek). A megmaradt, szilikonnal bevont helyek - a szilikon kis felületi feszültségéből adódóan - nedvesítőfolyadék jelenléte nélkül is festéktaszítóak, azaz nemnyomó elemként viselkednek.
Szárazofszet nyomtatásnál a nyomdafesték azonos a hagyományos ofszetfestékkel?
Nem, a szárazofszet eljárás speciális nyomdafestéket és a nyomtatás során hőmérséklet-stabilizálást igényel.
A szárazofszet nyomdafesték tack értéke nagyobb, mint a hagyományos ofszetfestékeké. A festékgyártók igyekeznek olyan szárazofszet festékeket kifejleszteni, amelyeknek a viszkozitása kisebb mértékben függ a hőmérsékletváltozástól.
Mi a szárazofszet nyomtatás előnye és hátránya a hagyományos ofszetnyomtatással szemben?
Előnyök:
- Szárazofszet nyomtatásnál kisebb árnyalatérték-növekedés lép fel, továbbá a nyomdafesték kisebb mértékű papírba történő beszívódása következtében a nyomatok nagyobb telítettségűek (nagyobb a denzitásuk).
- Szárazofszet eljárással nagyobb rácssűrűségekkel, illetve FM-ráccsal is biztonságosabban, kisebb színingadozásokkal lehet nyomtatni, mint hagyományos eljárással.
- Mivel szárazofszet nyomtatásnál a papír nem érintkezik nedvesítőfolyadékkal, kisebb a nyomtatás során fellépő papírnyúlás, így pontosabb illeszkedés biztosítható.
- Hagyományos ofszetnyomtatásnál a beigazítási idő és a beigazítási selejt számottevően nagyobb, mint szárazofszet nyomtatásnál, amelynél nincs festék-nedvesítőfolyadék egyensúly beállítás.
- A szárazofszet nyomóformákat nem kell gumizni a nyomtatás után.
- Nincs nedvesítőfolyadék, így nem kell használni veszélyes adalék anyagokat (IPA-t és IPA-csökkentő adalékokat).
Hátrányok:
- Mivel hagyományos ofszetnyomtatásnál a temperált nedvesítőfolyadék a nyomtatás során hűti a nyomóművet, szárazofszet eljárásnál külön kell gondoskodni a nyomógép hűtéséről.
- A nagyobb tack értékű szárazofszet nyomdafestékeknél könnyebben felléphet feltépődés, mint a hagyományos ofszetnyomtatásnál.
- Nedvesítőfolyadék hiányában a papír sztatikus feltöltődése és az abból adódó nyomtatási problémák kritikusabbak szárazofszet nyomtatásnál (különösen kis relatív légnedvesség esetében).
- A szárazofszet eljárás nyomólemeze és nyomdafestéke drágább a hagyományosnál.
Forrás: www.nyomdavilag.hu






Friss hozzászólások
2 hét 1 nap
11 hét 2 nap
16 hét 1 nap
35 hét 3 nap
35 hét 3 nap
35 hét 3 nap
36 hét 2 nap
40 hét 1 nap
43 hét 5 nap
43 hét 5 nap