Virtuális Nyomdamúzeum

Nyomdász szakmatörténeti kiállítás és interaktív bemutató

A hét minden napján látogatható műhely az 1900-as évek nyomdaműhelyébe vezeti be a látogatókat, egyfajta időutazásként. A sok eredeti szerszám, használati eszköz, nyomógépek és könyvkötészeti szerszámok mellett több Gutenberg János által feltalált eszközt lehet kézbe fogva egy 19. századi nyomdász életet, munkáját megismerni, kipróbálni.

Az országban, egyedülálló műhelyben több program is a várja a látogatókat. Kipróbálható 200 éves fém Gutenberg-prés, melyen különböző hollókői emléket lehet nyomtatni. Gyermekprogramok, alkotótáborok.
Műhelyünkben a kézi betűszedéstől a nyomtatáson át a kézműves könyvkötészetig a teljes folyamat kipróbálható.

A BUDAPESTI GÉPMESTEREK ÉS NYOMÓK KÖRE MEGBÍZÁSÁBÓL
SZERKESZTETTE
FUCHS ZSIGMOND

"... A külföldi szakirodalomban alig akadunk oly könyvre, mely az összes nyomtatástechnikai kérdések egyetemét, érdeme szerint tárgyalva, magába foglalná. Egyes szaktechnikai kérdéseket tárgyaló füzetek itt-ott közkézen forognak ugyan, de a legtöbb technikai kérdések többé-kevésbé sikerült alapossággal a szaklapokban terjesztetnek.

A "Gépterem“' szakirodalmunkban és büszkén mondhatjuk a nagy nyomdász-szakirodalomban az első könyv, mely egyetemes voltánál fogva mindazt alaposan és bőven tárgyalva magába foglalja, amire a gépmesternek úgy a géptechnika, mint a nyomtatástechnika gyakorlati szempontjából szüksége van. Az egyes technikai kérdések tárgyalásánál azt tartottuk szem előtt, hogy azok könnyen áttekinthetők legyenek, úgy hogy a kevésbé gyakoroltnak ..."

Részlet A Gépterem - Egyetemes kézikönyv 1910

A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE

"... A munka jutalmáról

emlékeztünk meg lapunk ezévi 50. számának vezetőcikkében. E megemlékezés nem szolgált gyönyörűségére olvasóinknak, mert hiszen munkássorsunk előrevetett sötét árnyékát láttuk egy, az élet alkonyához elérkezett munkástársunk tragédiás sorsában. Harminchét esztendő jutalmául a kenyértelenség és a szörnyű bizonytalanság jutott osztály részéül egy munkástársunknak, aki közel egy emberöltőn át munkájával gyarapította a mások javait.
A munkásember előtt felmagasztosító tudat a teremtő munka, amely szent fogalomként él a lelkűnkben. Az egymást követő robotos napok terhét ez a tudat enyhíti. Életünk folyásán keresztül ez teszi elviselhetővé sorsunkat, látjuk alkotó munkánk eredményét — másoknál. Ez a felismerés természetesen ellentétes hatást vált ki és mégis-dolgozunk, alkotunk, teremtünk, gyarapítunk javakat —- nem magunknak, hanem másoknak.

Kiadja a Magyarországi Könyvnyomdai Munkások Egyesülete

"..... A Nyomdász Évkönyv és Útikalauz egyik főfeladata — mint címe is kidomborítja — a valcoló szaktársak irányítása volt. Részletesen közölte a különböző útirányokat, megjelölve, milyen a távolság az egyes városok között, mennyi idő alatt kell megtenni az utat, hol vannak kifizető állomások és pontos térképet adott az egész ország valcoló-útháló-Zaláról.

Egyik legszebb intézményünk volt a „valc“ , amely a nemzetközi nyomdász kölcsönösségi szerződések alapján napi segélyt nyújtva, biztosította a szerény
megélhetést a valcolónák s így lehetővé tette a nyomdászfiatalságnak, hogy beutazhassa Európát, szakmai tudást és tapasztalatokat gyűjtve, valamint
megismerve idegen országok népét, szokásait, kultúráját.

De az 1914—1918-i világháború utáni valután és útlevélviszonyok, a beutazási korlátozások mindig szűkebb területre szorították a valcolás lehetőségét,
úgyhogy az 1933-ban Neuchatelben megtartott nemzetközi nyomdászkongresszus felfüggesztette a valcolást......"

A BUDAPESTI SOKSZOROSÍTÓK IPARTESTÜLETE HIVATALOS LAPJA

".... A hagyományok ápolása talán egyetlen hivatási ágazatban nem vert olyan erős gyökeret, mint az iparosok között, de ezek között is elsősorban mi, sokszorosító iparosok, különös melegséggel és céltudatossággal ápoljuk tradícióinkat, mert tudatában vagyunk annak az őserőnek, mellyel a hagyományok minden nehézséggel felvérteznek bennünket.

Ez a kötelességérzet nem ismer akadályt. Kartársaink szükségét érezték, hogy a hagyománnyá vált elnöki üdvözlést a szokatlanul nehéz és komoly körülmények között se mulasszák el. Nemcsak az elöljáróság tagjai, hanem kartársaink közül is nagyon sokan jelentek meg az esztendő első napján a testület helyiségében, hogy kifejezzék jókívánságaikat Hollóssy János elnöknek, és hogy megjelenésükkel bizonyítsák azt a szoros, szinte benső kapcsolatot, amely a testület vezetősége és a tagok között fennáll.

Ezt fejezték ki az elhangzott beszédek is, amelyek egytől egyig elismerték azt az önzetlen és fáradhatatlan munkásságot, melyet az elnök a testület érdekében az elmúlt évben is kifejtett......"

A magyarországi gépmesterek és nyomók szakközlönye
A gépmester - 1929 teljes évfolyam

".... Tovasurranó napok és esztendők! Ti már a múltak emlékei vagytok! S ha felmerültök gondolatainkban, ismételten látjuk az átélt bajok sokaságát. Az új év küszöbén pedig szinte félően kérdezzük, vajjon milyen újabb és újabb nem várt csalódásokat rejt magában a jövő, becsületes kötelességszerű, a mindennapi kenyérért való munkálkodásunk közben.

A végtelenségig fűzhetném ilymódon gondolataimat. Azonban nem ez a célom.
Arra kérem szaktársaimat és mindazokat, akik e sorokat olvassák, szakítsanak maguknak néhány percnyi időt, üljenek le velem együtt, ahol senki sem háborgathat..."

A magyarok, a magyarság nyomait kutatva sok érdekességgel találkozhat az ember Törökország szerte. A két nép története ezernyi apróbb-nagyobb szállal kötődik egymáshoz. Ezek kibogozgatását némileg megnehezíti, hogy jó néhány évtizede még más betűkészletet használtak errefelé és csak a két világháború közötti időszakban tértek át a latin betűs abc-re. A régi írásjeleket, a megfakult könyvek lapjain rejtőző sorokat ma már csak kevesek tudják olvasni, megérteni. Azok a szerencsések, akik viszont rendelkeznek ezzel a tudással, sok új ismerettel gazdagodhatnak és gazdagíthatnak másokat is.

Épp ilyen régi írásokat szemlélgettem egy napon, az isztambuli nagy bazár, a Kapali Csarszi melletti könyvpiacon (Sahafiar), amikor a kötetből felnézve, furcsa kis szobor tűnt fel előttem. A könyvesbódékkal, könyves sátrakkal körülvett kis téren egy turbános fej, szakállas arc meredt rám. Szívem rögtön nagyokat dobbant, amikor elolvastam a feliratot a mellszobor talapzatán. Az emlékmű ugyanis nem mást, mint az első törökországi nyomda megalapítóját, az erdélyi, székelyföldi születésű Ibrahim (magyarul Ábrahám) Müteferrikát ábrázolta.

A Nyomdászegyesület nyolcvanesztendős fennállása alatt a segélyezés mellett tevékenysége egyik legfontosabb részének a szakmafejlesztést tekintette. A mindenkori vezetőség anyagi és erkölcsi áldozatok árán is igyekezett a szakma iránti szeretetet ébren tartani. A nyomdai munkásság gazdasági ellenfeleivel szemben azért tudta évtizedeken át harcait sikeresen megvívni, mert szakmai tudása is általában azon a magas színvonalon állott, mint gazdasági szervezettsége.

A huszadik század nyomdásza már tudta, hogy a szakmai képzettség teszi erőssé, öntudatossá az egyént, mert felismerte azt az alapigazságot, hogy „a tudás hatalom".

Ennek a felismerésnek volt egyik kiemelkedő harcos katonája az elmúlt esztendőben elhunyt Novák László szaktársunk.
Vannak, akik a szónak dinamikus erejével tömegeket tudnak megmozdítani, Novák László, a halk szavú tudós könyvnyomtató az írásaival tudta mozgásba hozni olvasóit: a nyomdászokat. Kifinomult, magyaros stílusa meg-megcsillant, mint a tavaszi forrás a nagy erdőség sűrűjében.

A pécsi nyomdászatnak immár több mint kétszáz éves múltja van, ugyanis Engel János József 1773-ban kezdte meg a működését. Azóta a nyomdák álla­mosításáig, 1949-ig, mintegy harminc nyomda működött Pécsett. Közülük is kiemelkedett a Taizs József könyvnyomda, amely alig több mint 80 éves fennál­lása alatt elérte azt, hogy a Taizs név Pécsett a nyomdászat terén olyan foga­lommá vált, mint az Angster, a Hamerli, a Littke vagy a Zsolnay a maguk szakte­rületén.

Zajzon (ma Zizin) a "hét csángó falu" egyike a brassói havasok tövében, itt született Taizs Mihály, 1828. május 5-én. Gyermekkorának szerény körülmé­nyei mellett is a brassói Honterus Gimnázium tanulója lett. A szabadságharc alatt beállt a honvédseregbe, és honvédaltisztként szolgált.
A szabadságharcot követően egy ideig bujdosott, majd elkerült Kolozsvárra. Itt, a kollégiumi nyom­dában kitanulta a nyomdászatot, és segéddé avatták. Ezután - a kor szokása szerint - "walz"-ra ment, ami azt jelentette, hogy a vándorkönyv birtokában gyalogosan útra kelt, nyomdahelységeket felkeresve vándorolt, míg megfelelő munkahelyet nem talált. Így jutott el Taizs Mihály Pestre, ahol Herz János, majd Kozma Vazul nyomdájában dolgozott. E nyomdákban sok hasznos ismeretet szerzett, de a fővárosi élet tapasztalt nehézségei nyomán inkább vidékre vette útját.

Nemrégiben egy régi ismerősömnél érdeklődtem mi is lett a régi magasnyomó gépeikkel, amelyek egykoron a nyomdájuk termelésének gerincét adták. Sajnos a szokásos történetet mesélte. A rendszerváltás tájékán a magasnyomó gépek, mint elavult technika az ólombetűkkel együtt a MÉH telepen kötöttek ki. Szinte minden mai nyomdász tud hasonló szomorú történetet. Ami több száz évig a nyomdászatot jelentette egyik pillanatról a másikra dobták a szemétbe. Azóta eltelt lassan húsz év.

Sokan most kapnak a fejükhöz, hogy amit kidobáltak az valójában milyen értéket is képviselt, és itt elsősorban nem anyagi értékre gondolok. Két évtizeddel a rendszerváltás után nagyítóval is alig találunk már magasnyomó gépet, ólombetűket, nem beszélve a fabetűkről.

Ahogy ezekről a szomorú dolgokról beszéltünk ez az ismerősöm, mint egy szalmaszálat nyújtva említette meg egy barátja Novokrescsenszkov Tamás nevét.