Veronika Brazdilova

Új régiós vezetővel erősít a Xerox Magyarország

Ettől az évtől kezdve a Xerox Magyarország, szoros együttműködésben a szlovákiai és a cseh leányvállalattal, a három országot összefogó központi vezetés alatt folytatja a tevékenységét, amelynek vezetőjévé Veronika Brazdilova-t (41) nevezték ki.

 

Az MBA diplomáját stratégiai menedzsmentből a Nottingham-i Egyetemen megszerző Brazdilova a karrierjét a prágai Eurotelnél kezdte, ahol 1999 és 2005 közt számos vezető posztot töltött sales területen.
Innen ment át Csehország legnagyobb telekommunikációs vállalatához, a Telefonica-hoz, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal 2014-ig dolgozott.

 

Értékesítési igazgatóként kezdte a pályafutását, majd az indirekt csatornák még hatékonyabbá tételéért felelős direktorként ért el sikereket. Végül a kis-és középvállalati ügyfelekkel foglalkozó divízió stratégiai irányítójaként köszönt el a cégtől 2014 júniusában.

 

A következő szakmai kihívást a Xerox csehországi leányvállalatánál találta meg. Újonnan kinevezett ügyvezető igazgatóként növekedési pályára állította a céget és mélyreható, pozitív változásokat valósított meg a szervezeti kultúrában az elmúlt bő másfél esztendőben. Ettől az évtől kezdve az új struktúrában működő, egységes irányítás alá vont cseh, szlovák és magyar Xerox leányvállalat ügyvezető igazgatói feladatait látja el. Ebben a pozícióban a legfőbb feladata, hogy csapatával együtt olyan kezdeményezéseket, megoldásokat vezessen be, amelyek harmonizálják az üzleti folyamatokat, a szervezeti működést és növelik a három cég hatékonyságát.

 

„Mindhárom országért felelős vezetőként a további növekedés elérése a legfőbb célom 2016-ban. Komoly potenciált látok a szolgáltatások értékesítésében, illetve az irodai berendezéseink iránti kereslet bővítésében. Ehhez mindenképpen szükséges a hatékony üzleti stratégia kialakítására, amelynek fontos szereplői lesznek a partnereink, illetve a viszonteladóink. Ugyanakkor a cseh, a szlovák és a magyar leányvállalat szoros együttműködése arra is lehetőséget ad, hogy jobban kihasználjuk az eddig felhalmozott közös tapasztalatokat. Ezek megosztásával, a tudástranszfer megteremtésével még hatékonyabbá tehetjük az értékesítési tevékenységünket és tovább csökkenthetjük a költségeinket.” – fejtette ki az idei évre vonatkozó célkitűzéseit Veronika Brazdilova.

 

Hozzátette a Xerox-nál a minőség és az innovatív gondolkodás mindig is a vállalat fő értékei közé tartozott. Ezek révén pedig folyamatosan olyan egyedülálló megoldásokat képesek biztosítani, amelyek segítségével az ügyfeleik erősíthetik a piaci pozíciójukat, optimalizálhatják a költségeiket és növelhetik a hatékonyságukat a dokumentumkezelés minden területén.

 

A Xeroxról:
A Xerox segít megváltoztatni a világ munkához való kapcsolatát, és hozzájárul ahhoz, hogy az emberek a munkájukkal jobb eredményt érhessenek el. A képfeldolgozásban, az üzleti folyamatokban, az elemzésekben, az automatizálásban, valamint a felhasználó-központú megoldásokban szerzett szakértelmének köszönhetően megtervezi a munkafolyamatok személyre szabását a termelékenység és a hatékonyság növelése érdekében. A világ 180 országban, több mint 130.000 alkalmazottja révén biztosít jelentős előnyöket garantáló fejlesztéseket, üzleti szolgáltatásokat, nyomtató és nyomdai berendezéseket, valamit szoftveres megoldásokat, amik valódi különbséget jelentenek az ügyfeleinek – és rajtuk keresztül a vásárlóknak. 2016. január 29-én a Xerox bejelentette, hogy tervei szerint két, független, nyilvánosan működő társaságot hoz létre. Az egyik az üzleti folyamatok kiszervezését támogató vállalatként, a másik a dokumentumtechnológia vállalatként folytatja tevékenységét. A Xerox tervei szerint a kettéválás az idei év végére fejeződik be.
További információk a www.xerox.hu oldalon.