A grafikai technológia fejlődésének új irányai
Eiler Emil:
A grafikai technológia fejlődésének új irányai
Magyar Grafika 2003/6
Gyorsan változó korunk egyik fő jellemzője, hogy a technikai fejlődés ütemének a felgyorsulása egyre több új fogalom, szakkifejezés, mozaikszó megjelenésével jár együtt. A szakember még alig szokta meg az olyanokat, mint a workflow, a CtP, a CtF, a filmsetter, platesetter vagy a CIP3, máris itt vannak a legújabbak: a CIP4, a JDF, az XML (másképpen eXML), az end-to-end workflow és a Job Ticket.
A szaknyelvet óvni akaró kapkodhatja a fejét, ha mindent magyarul szeretne kifejezni. Ez nem túl gyakran sikerül, a mozaikszókkal pedig nincs is mit kezdenünk. Márpedig ezek a szakcikkek, a korszerű technológiák és a nemzetközi kiállítások új eszközcsodáinak megértéséhez nélkülözhetetlenek. A világ szaksajtója, a GraphExpo, az év egyéb nemzetközi vásárainak kiállítói és a vásárok kísérőrendezvényei egyre többet árulnak el az új fejlesztési eredményekről, a trendekről, a nyomdászjövőről.
Köztük a JDF-DRUPA 2004-ként emlegetett jövő évi szakkiállításról is, amelyen a nyomdászok majd a felsoroltakkal kapcsolatos ismereteiket bővíthetik.
Szükség is van rá, mert már a chicagói GraphExpón is tapasztalni lehetett: alig akadt olyan kiállító, amelynek JDF-alapú, színes, automatikus, digitális end-to-end workflow és XML-re épülő JDF-szabvány szerinti új operációs rendszer termékajánlata ne lett volna! Szemináriumok, konferenciák tömege igyekszik világszerte elhinteni a legújabb ismereteket, hogy mire a szerencsés vásárlátogató a következő Drupára eljut, értsen is valamit abból, amit ott lát vagy megvehet. Csatlakozva e célkitűzésekhez, cikkünkben néhány egyesek számára talán még kevéssé ismert új fogalom értelmezését közvetítjük olvasóink részére.
Az előzmények és a kitűzött célok Az előzmény a workflow megjelenése volt: az olyan számítógépes program, amely felügyelni képes a nyomtatás-előkészítés (prepress) teljes folyamatát. A különféle fejlesztők kezdeti workflow- jai ilyen értelemben még csak a nyomtatáselőkészítési folyamat végéig felügyelték a technológiai folyamatot.
A CIP3, majd annak továbbfejlesztett változata a CIP4 megalkotásával a fejlesztők már a terméktervezéstől a gyártási folyamat befejezéséig bezárólag történő átfogó folyamatvezérlést tűzték ki célként. (A CIP4 mozaikszó a nemzetközi együttműködés a folyamatok (Processes), a nyomtatás-előkészítés (Prepress), a nyomtatás (Press) és a nyomtatás utáni (Postpress) műveletek egységes kezelése érdekében kifejezés kezdőbetűiből jött létre. A CIP4 rövidítés ugyanakkor egy svájci székhelyű szabványosító testület (CIP4 Organisation) nevét is jelenti. A fejlődés a CIP4-ben megfogalmazott célkitűzéssel azonban nem állt meg. Az első JDF-változat (JDF version. 1.0) 2001. április 10-én látott napvilágot, majd ennek az XML alapú JDF 1.1 verzióját pedig 2002. április 10-én ismerhette meg a szakközönség.
Ezt követően, 2003. június 5-én, a CIP4 szervezet az interneten megnyitott egy Gyakran feltett kérdések (röviden: FAQ) című oldalt (a www.cip4.org honlap SAQ linkjén), amelyen a legújabb technikával bárki megismerkedhet. Szeptember 4-én a CIP nemzetközi együttműködés által rendezett Seybold CIP JDF Summit elnevezésű csúcstalálkozón határozat született arról, hogy a chicagói GraphExpón milyen forgatókönyv szerint történjék az új eljárással kapcsolatos hírverés.
Mindjárt egy új JDF-logóval is meglepték a világot . A Seybold kiadó kétnapos konferenciát is rendezett San Franciscóban, hogy választ és megfelelő szakirodalmat adhasson a nyomdászoknak, az interneten pedig hozzáférést a legfrissebb tudnivalókhoz.
(Bővebbet a www.seybold365.com/sf2003/ conference honlapon.)
A JDF iránti érdeklődés szakmai körökben világszerte egyre fokozódik.
Amit a JDF-ről tudni érdemes A Job Definition Format (röviden JDF), azaz munkaleíró nyelv formátum, olyan ipari szabványos megoldás, amely leegyszerűsíti, ezáltal megkönnyíti az információcserét a nyomdaiparban használt különféle termelőrendszerek és alkalmazások között.
Átfogóan tudja kezelni az olyan eszközöket, mint a CIP3 Print Production Format-ja (PPF); az Adobe Systems hordozható munkacímkéző formátuma (Portable Job Ticket Format, röviden PJTF), és integrálni képes a ma használt kereskedelmi, terméktervező és technikai workflowkat. Ide kapcsolódik egy másik fogalom is: az XML vagy eXML (Extensible Markup Language), aminek a jelentése: kiterjeszthető jelölőnyelv.
Ennek ismeretében a JDF egy olyan átfogó, XML alapú fájlformátumként is felfogható, amely az egyre komplexebb nyomtatvány-előállítás és csökkenő példányszám követelményei között, a terméktervezési folyamat kezdetétől a gyártófolyamat végéig bezárólag (angolul: end-to-end) képes beépülni, integrálódni a felügyelni kívánt termelőrendszerbe.
Biztosítja a különféle számítástechnikai alkalmazások, kereskedelmi (business) és menedzsmentrendszerek közötti információcserét a nyomtatott és elektronikus média (CMP), a grafikai tervezés, az igény szerinti (On Demand, OD) és a változó információ/ adattartalmú nyomat (VIP) előállítás és a színkezelés teljes folyamatában, tehát a prepress, press és postpress műveletek során, beleértve a késztermék kiszállítását és még az árképzést is. Lényegében egy nyitott, bővíthető XML-bázisú munkacímkéző szabvány és mechanizmus, amely bármely felhasználó workflow-jába beépülni, integrálódni képes.
A mai PPF- és JDF-alapú termékek választéka Az olvasó vagy a vásárlátogató már szédül attól a sok idegen workflow- és egyéb szoftverterméknévtől, amelyekkel a szakcikkekben, reklámokban találkozhat, és nehezen tudja követni, hogy melyik kitől származik és, hogy közülük melyik mire való. Ezen szeretnénk segíteni táblázataink közreadásával.
Ezek a lapzárta időpontjának megfelelően, technológiai fázis szerinti bontásban tartalmazzák a mai operációs rendszer termékválasztékát terméknév, fejlesztő vagy gyártó megnevezésével és az alkalmazás módjának megadásával. A szóban forgó témával kapcsolatban bőséges szakirodalom és a gyakran feltett kérdésekre adott válaszok (FAQ) találhatók a www. cip4.org honlapon. Fontos megjegyezni, hogy ezen a honlapon a táblázatainkban található bármely termék nevére kattintással a termékre vonatkozó minden lényeges szakmai tudnivaló, technológiai és kereskedelmi információ naprakészen jelenik meg a képernyőn!
A cikk folytatása a www.mgonline.hu oldalon olvasható
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Nyomatatóbarát változat






Friss hozzászólások
3 hét 4 óra
12 hét 1 nap
17 hét 12 óra
36 hét 1 nap
36 hét 2 nap
36 hét 2 nap
37 hét 1 nap
40 hét 6 nap
44 hét 3 nap
44 hét 3 nap