A válság valósága

Írta: Szili József

Avagy mi is van valójában a palacsintában

A nyomdaipar ma az egyik legnagyobb válságát éli. A legtöbb médiában azt látjuk, olvashatjuk, hogy már kifelé lábalunk a válságból. Beruházásokról, új gépekről, technikáról kapjuk az információkat. Kicsit olyan, mintha egy lila köd ereszkedett volna a szakmára. Kifelé azt mutatja az ipar, hogy minden szép és jó, minden nagyon rendben van, pedig dehogy. A helyzet ahhoz a bizonyos palacsintához hasonlítható, ami kívülről nagyon finomnak látszik, miközben belülről nagyon is büdös. A munkanélküliség rég nem látott méreteket öltött, emberek, családok kerülnek egyik napról a másikra nagyon nehéz helyzetbe. Három gépmesterrel készítettem interjút, akik őszintén elmondják véleményüket a saját, valamint a nyomdaipar mai helyzetéről. Harum Gábor, Szilárd Levente valamint egy régi nyomdász barátom, aki kérte, hogy csak B. A. néven szerepeljen a cikkben, osztotta meg velem a gondolatait.

A legtöbb nyomdából azt hallani, hogy szakemberhiány van, kevés a jó szakember, miközben nem lehet elhelyezkedni. Milyen tapasztalataid vannak ezen a téren?

B.A.:
Szakember hiány van, de a nyomdatulajdonosok inkább szakképzetlen munkaerőt alkalmaznak, kevesebb pénzért, mintsem hogy a jól képzett munkaerőt megfizessék tisztességesen. Aztán meg sírnak, hogy nincs szakemberük. Ki érti ezt? Amikor meg elveszítik a megrendelőket, a pocsékul kinyomott munkák miatt, akkor megint csak sírás-rívás van.

Harum Gábor:
Személy szerint pont az ellenkezőjét tudom állítani. Sok jó szakember van jelenleg munka nélkül és munkahelyet szinte alig lehet találni. Ha most hirtelen munkahelyet kellene keresnem biztos, hogy nem találnék.

Szilárd Levente:
Az a tapasztalatom, hogy jó szakember azért nem kell manapság, mert festőket, asztalosokat tanítanak be nyomdászoknak. Ezeket az embereket olcsón lehet foglalkoztatni.

Mennyivel másabbak ma az elvárások egy gépmesterrel szemben, mint 10-15 vagy 20 évvel ezelőtt?

B.A.:
Az elvárások természetesen magasabbak, mert ismét spórolás van, tehát legyél betűszedőgépmesterkötő egyben. Ja és ne egyél, ne cigizz, hanem ezekben az időkben szereld a gépet, mert különben nem tudsz dolgozni és nem kapsz fizetést. Berakónő már évek óta sehol nincs, tmk-s meg pláne. Dolgoztam olyan helyen - rövid ideig persze -, ahol a tulaj azt mondta, hogy neki nincs pénze gépszerelőre, én csináljam azt is, három pályát nyomjak, az ívrevágónál meg 100 ívenként vegyem ki a cuccot, mert berakónő az nincs, mindezt 80 ezer nettó forintért havonta.

Harum Gábor:
Sokkal nagyobbak az elvárások, általában rossz állapotú gépeken kell dolgozni. Az már régen megszűnt, ami 20-25 évvel ezelőtt még jellemző volt, hogy az ember keze alá dolgoznak. Ha nincs vágó, neked kell vágni, volt, ahol én montíroztam és hívtam elő magamnak a lemezeket. Berakónő pedig már nagyon rég óta nincs sehol. Mindemellett nekem kell eldönteni, hogy egy nyomat jó-e vagy sem. A legritkább esetben kapok színmintát. Úgy emlékszem az utóbbi négy évben nem is kaptam. Természetesen, így aztán, ha reklamáció van, azért is rögtön a gépmester a felelős. A terhelési csík szinte mindig hiányzik, persze ha lenne, akkor sem biztos, hogy ráférne a papírra, mert takarékosságból a legkisebb eselékkel dolgozunk, amire jó, ha a passzer keresztek ráférnek. Körülbelül olyan ez mintha teljesen csukott szemmel nyomnánk. Összegezve jóval több faladatom van, mint ami a munkakörömhöz tartozna, így a felelősségem is nagyobb. A pénzem viszont kevesebb, mint pár évvel ezelőtt.

Szilárd Levente:
Amikor az Athenaeumban kezdtem, volt a gépen egy vezetőgépmester, egy segédgépmester és egy berakónő. Azóta volt már, hogy A/1-es négy werkes gépet egyedül vittem. De olyan helyen is sikerült dolgoznom, hogy reggel kocsiba ültem, megvettem a papírt, megvágtam, lemezt másoltam, kinyomtam, másnap megvágtam becsomagoltam és harmadnap leszállítottam. De igazából nem gond ez, mert megcsinálom. Megcsinálnám most is, ha nyomdában dolgoznék.
Ami kicsit durvább elvárás, hogy a gépmester szereljen gépet is. Ez úgy megy, hogy ha valami elromlik, akkor azt szereld meg gyorsan annyira, hogy a munkát ki tudd nyomni. Aztán ha sikerül, akkor jó még az a gép úgy jó ideig, mert lehet vele nyomni. Ha legközelebb elromlik, akkor meg már természetes, hogy te szereld a gépet, mert egyszer már megjavítottad. A gép persze egyre katasztrofálisabb állapotba kerül. Szerelőt pedig csak akkor lát, ha végképp megáll.

Mennyire lehet tapasztalni a szakma nimbuszának a romlását? Van-e még neve a gépmesterségnek? Mennyire volt vonzó régen és ma gépmesternek lenni?

B.A.:
A nimbusszal nincs baj szerintem, mert bárhol mondom, hogy nyomdász vagyok, a szájak eltátódnak. A baj a szakmán belül van, kívülálló nem látja.

Harum Gábor:
A régi időknek már vége. A nyomdász ma ugyan olyan hétköznapi melós, mint bárki más. Ez főleg annak köszönhető, hogy felhígult a szakma. Találkoztam olyan nyomdavezetővel, aki szakács volt és büszkék voltak arra, hogy náluk vasutas, kertész meg útépítő a gépmester. Naponta kapok olyan színbontásokat, amikor a fekete szöveget négy színbe lebontják. A tipográfiáról már nem is beszélve. Siralmasan néz ki a mai kiadványok jó része. Szívesen megkérdeznék egy mostani kiadványszerkesztőt, mondjuk az aranymetszés szabályáról. Nem sokan tudnák, mi is az. Tudja valamelyikkőjük hogy mit is jelent az, hogy paginára állni? Egy újság oldalon belül találkozni olyannal, hogy egy cikk balra, a másik jobbra, a harmadik középre van zárva. Igénytelenség van. Minden a pénzről szól csak.

Szilárd Levente:
Ma már csak melós vagy. Az Athenaeumban még érezni lehetett, hogy a vezetőgépmesterek az igazi urak. Teljesen természetes az felállás, amikor akár egy napon belül három gépen is dolgozik az ember. Ez nem gáz, sőt még örültem is neki, hogy nem hívtak helyettem más embert. Ettől viszont még nem éreztették velem, hogy különbnek vagy többnek tartanának a nyomda bármely dolgozójánál.

Kérték tőled valaha a szakmunkás bizonyítványodat?

B.A.:
Körülbelül tíz munkahelyre levetítve talán kétszer kérték el a szakmunkás bizonyítványomat.

Harum Gábor:
Sosem kellett bemutatnom sehol. Manapság megkérdezik „Értesz ehhez a géphez? Holnaptól tudsz rajta dolgozni?” Túljelentkezés van minden munkahelyre. Így a munkaadóknak bőven van anyag a válogatásra.

Kaptál-e valaha pozitív visszajelzést a munkád után, a vezetőségtől vagy megrendelőtől?

B.A.:
Pozitív visszajelzést eddig sajnos egyik munkahelyemen sem kaptam, bár a TB kiskönyvemből már kettő darab is betelt. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 20 cégnél dolgoztam eddig és egyiknél sem mondta a tulaj, vagy a közvetlen főnököm, hogy köszönöm, ez jó volt, időben szépen kinyomtad. Ilyen megjegyzés pénzbe nem kerül, csak odafigyelésbe, innen is látszik, mennyire semmibe vesznek.

Harum Gábor:
Igen, jó párszor előfordult, úgy a megrendelők, mint a főnökeim részéről. Ez egy jó dolog, olyan pluszt ad, ami semmibe nem kerül, mégis nagyon sokat jelent abban, hogy az ember napról napra tovább tegye a dolgát.

Szilárd Levente:
Többször is kaptam pozitív visszajelzést, hogy ez vagy az a munka tetszett a megrendelőnek. Mindenképpen erős motiváló hatása van, ha ilyen elismerések jutnak el az emberhez.

Volt-e valaha arra lehetőséged, hogy szakmai továbbképzésen vegyél részt a munkahelyed jóvoltából? Ha lenne olyan tanfolyam, például ami megfizethető pár ezer forintért, ahol kézzel fogható hasznos tudást kapnál, amit igazolnak is, érdekelne-e?

B.A.:
Sohasem küldtek tanfolyamra, mert az is pénzbe kerül. Inkább ülj jogsi nélkül a targoncára, és kussolj, örülj, hogy dolgozhatsz.

Harum Gábor:
Soha nem volt ilyen lehetőségem. Kis nyomdáknál ez szinte kizárt. Nagy nyomdáknál pedig általában egy kiemelt emberrel történhetett meg az, hogy továbbképzésre küldték. Ez még nem is lett volna gond, ha a megszerzett tudást tovább adja a kollégáknak. De a szakmai féltékenység szinte mindenhol jelen van. Az így megszerzett tudás inkább abban segíti az így tovább képzett embert, hogy a szakmai előmenetele biztosítva legyen. Kis nyomdáknál sokkal jellemzőbb az, hogy a kollégák segítik egymást. Ha lenne ilyen tanfolyam, ami valóban hasznos tudáshoz juttat, természetesen érdekelne.

Szilárd Levente:
Volt egy hely ahol támogatták volna az érettségit vagy a főiskolát is. Beiratkoztam. Az első két alkalommal nem is volt gond, a harmadiknál viszont már jelezték, hogy „ezt a munkát még be kellene fejezni, csak utána menjek”. Akkor elgondolkoztam, úgy is ez lesz a következőkben. Akkoriban már jelentkeztek a problémák a nyomdaiparban. Döntenem kellett, vagy másik munkahelyet keresek, ahol befejezhetem az iskolát. De nem akartam problémát és úgy határoztam, fontosabb az, hogy legyen egy jó munkahelyem. Így az iskolákból semmi sem lett. A szakmai fejlődést én inkább úgy képzelem el, amit szeretnék is megvalósítani, hogy eljárnék egy olyan nyomdába, ahol modern gépek vannak és bármiféle fizetés nélkül ingyen dolgoznék, cserébe megtanulhatnám a gépek kezelését. Hiszen minél több tudással rendelkezel, annál több a lehetőséget ragadhatsz meg.

Amikor megszűnt a munkahelyed vagy munkát kerestél, számíthattál-e a szakszervezet vagy bármely más szakmai szervezet segítségére, és igénybe vetted-e azt? Mi a véleményed a szakszervezetről, illetve egyéb más szakmai szervezetekről?

B.A.:
Ebben a kérdésben viszont pozitívot tudok mondani, mert a nyomdász szakmai szövetségben nagyon segítőkészen állnak az emberhez, itt Persovicsnét tudom kiemelni, akit bármikor hívtam, mindig segített, visszahívott, jó tanáccsal ellátott. A szakszervezetről 16 évvel ezelőtti emlékeim vannak, de akkor sem tudtak teljesen kiállni a melósokért, mostanság nem tudok róluk semmit. A PNYME viszont működik, viszonylag jól, de nem olyan erős az érdekérvényesítése amennyire az a munkavállalóknak kellene. Ahogy már említettem, ha tudnak, segítenek munkát találni, illetve a munkaadók hirdetéseit is közvetítik, az adatokat frissítik a honlapjukon.

Harum Gábor:
Régen tagja voltam a szakszervezetnek, úgy emlékszem a kilencvenes évek végéig. Aztán volt egy munkahelyem, ahol, mint utólag kiderült feketén alkalmaztak, nem jelentettek be. Akkoriban kicsit nehezebb volt ennek utána nézni, így mikor onnan elküldtek, a szakszervezethez fordultam segítségért. Azt a választ kaptam, ha viszek arról papírt, hogy alkalmazásban álltam, akkor kapok valami segélyt. Ezt persze nem tudtam bemutatni, így ez nem ment. Kérdeztem, hogy esetleg munkahelykeresésben segítenének-e? Azt a választ kaptam, hogy vegyek expresszt meg menjek nyomdákba érdeklődni. Aztán rákérdeztem, elképzelhető hogy külföldre megyek egy időre, mi legyen a tagdíjjal? Persze fizessem külföldről is, jött a válasz. Szóval fizessek tagdíjat, mikor cserébe semmiféle segítséget nem kapok. Itt lett vége a szakszervezeti tagságomnak. A szakszervezeten kívül nemigen ismerek más szervezetet. Ha van is, akkor nagyon keveset lehet hallani róluk. A szakszervezetről pedig az a véleményem, hogy ma nem azt képviseli, mint amire anno megalakult. Hiányzik az erős érdekvédelem, a kisember csak magára számíthat. Ha visszatekintünk az időben, a nyomdászok voltak a leginkább összetartó szakma képviselői és a nyomdász szakszervezet a legerősebbek között volt. Ha egy szakszervezet erős lesz, akkor pedig már a politikával kezd el foglalkozni, ami megint csak egy rossz hozzáállás. A szakszervezetnek kis emberekből kell építkeznie. Az ő érdeküket kell mindenek elé helyeznie és képviselnie. Akár jogi segítségnyújtás, anyagi segítség, ha baj van, vagy szakmai továbbképzések szervezése megfizethető áron, ami piacképes munkaerőt teremt a további boldoguláshoz. Érezni kell a kisembernek, hogy nincs egyedül a bajban, és hathatósan kiállnak mellette és segítik, ahol tudják. Ez ma nincs meg.

Szilárd Levente:
Nem igazán ismerek olyan szakmai szervezetet, akik elég erősen képviselnék a melósok érdekeit. Gondolom, ha lenne ilyen, az már jóval nagyobb tömegeket elért volna. Különböző honlapokról tudok csak, ahol a nyomdászok kicsit nagyobb eséllyel kereshetnek munkahelyet. A szakszervezettel igazából az „átkos” idők óta nem találkoztam.

Munkahely keresés esetén kik azok, akik segítenek? Vagy csak magadra számíthatsz expresszel a kezedben?

B.A.:
Munkahely keresésekor leginkább magára számíthat az ember, mert mindenki a saját problémájával van elfoglalva, de nyakig. Tisztelet a ritka kivételeknek.

Harum Gábor:
Az expressz hirdetésekkel az a tapasztalatom hogy ott már inkább csak azok a cégek hirdetnek, akik a végüket járják. A jobb szakemberek már elhagyták a céget, de munkájuk még van, így rövid időkre veszik csak fel az embereket, akiknek jó, ha nem ragad bent a fizetésük egy esteleges csődnél. Jó munkahelyet pedig csak ismerősök segítségével lehet találni. A protekcionizmus még nagyon is működik, sőt egyre inkább ez a jellemző.

Szilárd Levente:
Természetesen első körben a régi ismerősöket, kollégákat keresem meg, tudnak-e valahol valami lehetőséget. Egyszer próbálkoztam expressz újsággal, de amikor odamentem, kiderült, hogy én vagyok a hetvenedik jelentkező. Szóval a hirdetésekben én már nem nagyon bízom. Hat- nyolc évvel ezelőtt szinte úgy csábítottak egyik helyről a másikra. Ma semmi lehetőség nincs. Nem lehet ugrálni, mert ha van is munkahelyed, akkor azon kell remegned, ne te legyél a következő, akit kirúgnak.

Amikor munkahelyet kerestél tíz nyomdából, mondjuk mennyi jelentett volna be teljes bérrel, és mennyi lett volna az, aki csak minimál bérrel alkalmazott volna?

B.A.:
Tíz nyomdából 4-5 jelenti be az embert a rendes bruttó bérrel, de ezekből is talán egy, amelyik tisztességes bért ajánl. A legjellemzőbb, amikor a kialkudott bér automatikusan lecsökken az első fizetésnap alkalmával 10-20 ezer nettó forinttal. A magyarázat: kezdő bér. Aztán ez lesz a folytatódó bér is, ha nem tetszik, kívül tágasabb. Második meglepi: A béren kívüli juttatások béren belüliek lesznek. Ennél aljasabb dolog nincs is. Illetve mégis van. A harmadik meglepi: bejelent a tulaj minimálbér fölé egy picivel, de a neked járó 11.000 forint körüli adó visszatérítésedet simán lenyeli. Ha reklamálsz, akkor azt mondja, hogy az már benne van a kialkudott bérben (ami persze automatikusan kevesebb). Ha történetesen lakáshiteled van, vagy három gyereked, akkor nem is tudsz adó visszatérítést kérni, mert nincs jövedelemadó befizetve utánad, illetve csak a minimális 3600 forint. Még csodálkozunk, hogy így állunk gazdaságilag.

Harum Gábor:
Én úgy vélem a nyomdák 70-80% jelent be minimál bérrel. Jellemzően a kis és közepes nyomdák. A nagy nyomdák és a külföldi tulajdonban lévő üzemek inkább a tisztességes bejelentés hívei. A kis nyomdáknál, ahogy a jelenlegi munkahelyemen is, jellemző az, hogy a költségcsökkentésekre hivatkozva négy órára jelentenek be. A többi pénz megy feketén zsebbe. Akinek pedig nem tetszik, azt elküldik. Lesz helyette más, akinek ez is jó. Nem egy ilyen nyomdáról tudok, ahol ez a bevett gyakorlat.

Szilárd Levente:
Ahol eddig dolgoztam, ott egyértelműen a minimál béres bejelentés volt a jellemző. Egy két nyomdáról hallottam eddig, akik normálisan bejelentenek. De sok olyan nyomdáról is tudok, ahol egyáltalán nincs bejelentés. Sőt volt egy nyomda, akik folyamatosan hirdettek felvételt egy két werkes GTO-ra. A jelentkezőktől próbamunkát kértek, természetesen ezek éles munkák voltak. A próbamunkáért persze nem fizettek senkinek. Sok gépmester jelentkezett, így hosszú időre megvolt az ingyen munkaerő.

Volt-e valaha konfliktusod abból, hogy szakképzett, illetve betanított emberrel dolgoztál éppen?

B.A.:
Konfliktusom volt rengeteg, amikor kazánfűtő-mentőautósofőr-karosszérialakatos volt a gépmester a nyomdában. Vagy minek is nevezzem. Nem is merem részletezni, mennyire bunkók az ilyen szakmailag felpuffasztott emberek. Azt hiszik, ők találták fel a spanyolviaszt.
Ez mellett meg selejtgyáros volt a becenevük, de legalább keveset kellett fizetni nekik hó végén. Annyira megalázó volt, hogy inkább felmondtam, és fél év múlva ez a cég becsődölt. Isten nem ver bottal.

Harum Gábor:
Dolgoztam olyan emberrel, aki nagyon magasan hordta az orrát, miközben ugyan olyan végzettsége volt, mint nekem. Ez egy nagyon kellemetlen dolog, ha semmibe veszik a másik embert, pusztán előítéletekből és tudatlanságból. A fő problémát inkább abban látom, amikor a tulajdonos nem ért a szakmához és ebből adódóan irreális elképzelései és elvárásai vannak. Nincsenek tisztában azzal, hogy mire képesek a nyomdagépei. Szemrebbenés nélkül vállalnak be például négy szín flekkes borítókat romayorra.

Szilárd Levente:
Nekem rossz tapasztalatom van ezen a téren. Előfordult, hogy egy festőt kellett betanítanom gépmesternek. Mivel ő lett a váltótársam, a főnököm úgy gondolta, hogy ezért a teljesítményért őt jutalmazni kell. Így az én fizetésemből annyit vett le, amivel az övét megemelte. Így aztán egyformán kerestünk. Aztán jöttek a problémák, amikor beforgatás helyett a kolléga buktatva nyomta ki a munkát. A gépet be lehet tanítani, a szakmát megtanulni egy teljesen más történet. Ahhoz iskola kell és jó pár év tapasztalat.

Mennyire érintette a gazdasági válság a nyomdát ahol dolgozol (dolgoztál), illetve mennyire van hatással a mindennapjaidra?

B.A.:
A válság úgy néz ki, hogy minden céget érintett, amelyik azt mondja, hogy nem, az hazudik.
Az előző cégemet kismértékben érintette, ez azt jelenti, hogy csak a túlórák ugrottak, viszont nem kellett munkaidőt csökkenteni. A mostani cégnél is csak nyomai vannak.

Harum Gábor:
Hogy mennyire érintett? Hát nagyon is érintett. Kezdjük azzal, hogy a válság miatt jóval kevesebb a megrendelés. A konkurencia egymás alá ígéri az árakat. A nyomdákban a melós az utolsó, aki a fizetését megkapja, mert minden fontosabb, mint hogy a dolgozók ki legyenek fizetve. Csöpögtetve kapom meg az így is csökkentett fizetésemet. Alkalmanként 10-20 ezer forintokat. Hivatkozás persze van a körbe tartozásra, amit én meg is értek egy bizonyos szintig. Csak amikor mégis van munka, sőt túlórázni kell, mert annyi van, és erre mégsem kapom meg a pénzem, azt már nehezen tolerálom. Épp most a félhavi fizetésemet sem kaptam még meg, pedig már bőven túl vagyunk a hónap felén. Ezzel így sakkban is vagyok tartva, hiszen ha szólok érte, akkor elküldenek, a pénzem bent ragad. Munkahelyet nem találni, a helyemre pedig tízen ugranak még így is.

Szilárd Levente:
A válság a nyomdákat elég keményen érintette. Úgy gondolom, ma Magyarországon a vállalkozások teljesen el vannak nyomva. Nem éri meg vállalkozni. Mindehhez szerintem hozzáadódnak a rendkívül magas papírárak. Ha több nyomda összefogna és külföldről, a kereskedők kihagyásával maguknak hoznának be papírt, már nagy előnyük lehetne. Raktárak vannak. Csak az összefogás hiányzik. Ezzel sok munkát vissza is lehetne hozni, amit jelenleg külföldön nyomatnak magyar cégek. De mivel itt mindenki egymás alá ígérgetve betesz a másik nyomdának, az a legnehezebben elképzelhető, hogy ezek a nyomdák egyszer csak összefogjanak egy közös cél érdekében.
Jelenleg nem a nyomdaiparban dolgozom. De szeretnék mielőbb visszakerülni. A válságnak köszönhetően szűnt meg végül is a gépmesteri állásom. Természetesnek látom azt, hogy a cégek a reklámkiadványokon spórolnak. Ha nincs pénz, mindenki ott fog vissza, ahol a legkevésbé érinti érzékenyen. A megszorítások helyett én a vállalkozások fellendítésében látom a megoldás kulcsát. Adócsökkentés, járulékcsökkentés. Ha áll a gazdaság nincs pénzmozgás minden meghal. Ha nem megyünk moziba, bezár a mozi, ha nem veszek autót, tönkre mennek a gyártó és kereskedő cégek. Be kell indítani a gazdaságot, hogy legyen az embereknek pénze. A bankokat az állam támogatta igen sok milliárddal. Halottunk tönkre ment magyarországi bankról? Ezzel szemben sok-sok tönkre ment családról hallhattunk. A vállalkozások meg a kisemberek viszont folyamatosan a csőd szélén egyensúlyoznak. Állami szinten kell lépni, hogy újra beindulhasson itt minden.

Mennyire látod biztosnak a jövőd, mint gépmester? Szerinted el tűnik-e a szakmánk vagy megmarad? Visszatér-e szerinted a régi megbecsültsége?

B.A.:
Az én megítélésem szerint a végzett (tanult) gépmestereknek igen is van jövőjük, mert az internet nem tudja helyettesíteni a nyomtatott médiát, pláne nem a csomagolóanyagokat, hiszen azok is nyomtatással készülnek. Minden bizonnyal át fog rendeződni a gépmesteri szakma, ezért kell a mostani kollegáknak tovább képezni magukat a digitális felé, akár saját költségen is, mert csak így lehet hozzáigazodni a változó világhoz.

Harum Gábor:
Abban borúlátó vagyok, hogy a szakma megbecsültsége még valaha visszatér. Belátható időn belül még biztosan szükség lesz nyomdászokra. De ezt is inkább úgy látom, hogy a szakma átalakul. Egyre inkább a digitális technika, a számítógépes tudás kerül majd előtérbe. Úgy gondolom, lesz egy nagy szakadék a mai nyomdászok között, akik még romayoron is képesek colorokat nyomni, és a jövő „operátorai” között, akik rendelkeznek mindenféle digitális tudással, de nem lesz alapvető tipográfiai érzékük. A szakma már most is felhígult. Így a következő generációnak olyan „mesterei” lehetnek, akik nincsenek tisztában alapfogalmakkal és magával a nyomdászattal sem.

Szilárd Levente:
Én még bízom a nyomdák feltámadásában. Hiába riogatnak az internettel és az e-könyvekkel. Senki nem fog monitoron olvasni könyv helyett, vagy csak nagyon kevesen. Egy könyvet kinyitni vagy egy újságot elolvasni még sokáig jó érzés lesz, amit nem lehet mással helyettesíteni. Olvasni még sokáig fogunk. Hogy legyen majd mit, ahhoz nyomdászok kellenek. Bízom abban, hogy egyszer szükség lesz még a munkámra.

Lehetséges, hogy ezek a nyomdászok kissé borúlátóak. Sötét képet festenek a jelenről és a jövőt sem látják annyira szépnek. Nem beszéltek össze, az élettapasztalatuk, a nap mint nap megélt történetek azok, amelyeket megosztottak velem. Mindegyikőjük több nyomdában is dolgozott, ezért gondolom úgy, hogy az, amit elmondtak, a mai valóságot reálisan ábrázolja. A leírtakat inkább egy felkiáltó jelnek szánom. Attól, hogy befogjuk a szemünket és hallgatunk, a dolgok nem fognak jobbra fordulni. Lehet, hogy vannak jól megfizetett, szakmailag is megbecsült, nagy lehetőségek előtt álló kollégáink. Lehetséges, hogy egy ilyen nyomdásztársunk szebbnek írta volna le a valóságot és akkor ez a cikk is vidámabb lehetne. Remélem, egyszer eljön az idő, amikor csak boldog nyomdászokról írhatok. Én mégis látom a komor történeteken át a reményt, hiszen mindhárom nyomdász barátom a velük történtek ellenére is nyomdászként képzeli el a jövőjét. Bíznak abban, hogy még sokáig érezhetik a festék és a papír illatát. Él bennük még a szakmaszeretet. Ezek a nyomdászok igazán Gutenberg örökösei.