Ólombetűk nyomában

Ólombetűk nyomában

Az Ólombetűk nyomában a Magyar Nyomdász Társaság egyik új szakmai programja, amelynek középpontjában a nyomdászat mesterségének, szakmatörténetének interaktív bemutatása áll. Projektünket azért hoztuk létre, hogy keretei között minél szélesebb körben, minél változatosabban tudjuk bemutatni ősi mesterségünk.

 

A Magyar Nyomdász Társaság azért dolgozik, hogy az egyre gyorsuló, digitalizálódó világban a szakmánkban rejlő hagyományos értékeknek is teret biztosítsunk. Napjainkban megfigyelhető a fokozódó igény arra, hogy korábbi generációk szakmai tudását, tradícióját és értékrendjét megismerjük és átörökítsük.

 

Fontosnak tartjuk, hogy ebben a szellemben mi is csatlakozzunk a hagyományőrzéssel foglalkozók köréhez. Ennek fényében kiemelt jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a lehető legtöbb oktatási- és kulturális intézménybe, nyílt napra, rendezvényre eljutva népszerűsítsük a nyomdász szakmát, valamint a könyves szakma különböző képviselőinek is lehetőséget biztosítsunk ismereteik frissítésére, gyakorlására, bővítésére.

 

Reméljük, hogy a nyomdászat világa a szakma berkein túl is izgalmas lehet a különböző hátterű és korú érdeklődőknek. Hisszük, hogy azok, akik nyitottak a jelen és a jövő nyomdai találmányaira, szívesen kalandoznak el társaságunk segítségével a múltba is.

Bízunk abban, hogy a projekt keretei közt, az események résztvevőit ösztönözni tudjuk arra, hogy ők maguk is részesei legyenek ennek az értékmentő, értékmegőrző folyamatnak.

 

Közreműködésünkkel különböző kitelepülések keretei között kicsik és nagyok egyaránt megismerhetik és kipróbálhatják a hagyományos technikákat. Szakmatörténeti előadásaink keretei között szeretnék az érdeklődők számára lehetőséget adni arra is, hogy a tapasztalt szakembereken keresztül megismerhessék a nyomdászat kulisszatitkait.

 

A különböző workshopok pedig a ma is elérhető technológiai érdekességekre és a nyomtatott könyv szépségeire kívánják ráirányítani a figyelmet. Részt veszünk különböző fesztiválokon, de vállalunk cégektől, kulturális- és oktatási intézményektől érkező felkéréseket is. Kitelepülünk csapatépítő tréningekre, szakmai- és családi napokra is.

Előzetes egyeztetés alapján az esemény típusára, környezeti körülményekre, elsősorban pedig a tervezett hallgatóság adottságaira szabva tartjuk meg a konkrét foglalkozásokat. A programokat kül- és beltérben egyaránt meg tudjuk valósítani, egyedi igények szerint pedig a különböző típusúakat egymással kombinálva is biztosítani tudjuk.

 

Ebben a projektben legalább akkora hangsúlyt fektetünk a tudománynépszerűsítésre, mint arra, hogy lehetőséget nyújtsunk a könyves kultúra különböző szegmenseinek képviselői közti tapasztalatcserére és a különböző nyomdászgenerációk párbeszédére.


 

 

Nyomdagép bemutató interaktív előadással


A nyomdászok évszázadokon át kiváltságos közösséget alkottak a szakmunkások világában, hiszen lehetővé tették a kultúra szélesebb körökhöz való eljutását. Ráadásul egy-egy nyomda többször kiadó és könyvkereskedés is volt. Vajon milyen élmény lehetett egykor ezek mögött a nyomdagépek mögött állva eltölteni a mindennapokat?

 

Ebbe az élménybe lehet belekóstolni azokon az oktatási programjainkon, amelyek keretében vagy egy intézmény, vagy egy esemény szervezőjének a felkérésére az országon belül bárhova házhoz megyünk.

 

Két alapcsomagunk esetén egy négy, illetve egy három órás program közül lehet választani , azonban mind a program hosszát, mind annak tartalmi elemeit lehet módosítani egy egyéni megrendelés keretei között. Ebben az esetben egyedi árajánlatot teszünk.

 

1. A Columbia nyomdagép bemutató és helyszíni nyomtatási lehetőség szakmatörténeti előadással
  •  A 4 órás programcsomag a 19. századi nyomdatörténet bemutatásra koncentrál
  • másfél órán át tartó nyomtatás, max 50 résztvevő
     
2. Kézi kis nyomdagép bemutató helyszíni nyomtatási lehetőséggel és szakmatörténeti előadással
  •  A 3 órás bemutató a technológiákban, eszközökben és magában a nyomtatási folyamatban rejlő érdekességekre fókuszál
  •  másfél órán át tartó nyomtatás, max 50 résztvevő

 

Ehhez biztosítani fogjuk a megfelelő tárolási körülményeket, azaz a még száradó nyomtatványok sérülésmenetes szállítását is.

 

Szakmatörténeti előadások

A projektben résztvevő oktatók nemcsak kiváló szakemberek, hanem tapasztalt előadók, akik jó érzékkel, korosztályra szabottan, változatosan, izgalmasan, ízesen tudják elmesélni a történeteket, felidézni a nemzetközi, hazai jelentőségű nyomdatörténeti eseményeket, bemutatni a tárgyi és a személyes emlékeket.

Egyaránt szervezünk szakmatörténeti előadásokat saját alkotóműhelyekben, valamint bármilyen külsős helyszínen vagy rendezvényen.

 

Elismert szakemberek 1 1/2–2 órás interaktív beszélgetésekre készülnek, az eseményeket tanfolyamszerűen és egyszeri programként is megszervezzük. Programjainkat külsős rendezvényeken, kitelepüléssel is megvalósítjuk, egyedi igényeknek megfelelően szakmai workshopokkal párosítva is biztosítani tudjuk őket.

 

Előadások

  • - Gutenbergtől a hazai nyomdagépgyártásig
  • - 19. századi nyomdatörténet
  • - Nyomdatechnikák és eszközök régen és ma - kézi betűszedés, öntési technikák, magas nyomatás, nyomdatechnikák
  • - A könyvkészítés folyamata a tervezéstől a kivitelezésig
  • - Híres nyomdászok és forradalmi technikák
  • - Mai technológiai érdekességek

 

Szakmai workshopok

Workshopjaink vezetői a könyves szakma különböző szegmenseinek tapasztalt képviselői. Korosztálytól, kulturális, szakmai háttértől függetlenül mindenkinek igénye lehet a alkotással, játékkal töltött kikapcsolódásra. Az esemény résztvevői felfedezhetik a szakma értékeit, próbára tehetik a saját kézügyességüket, a bennük rejlő kreatív alkotóerőt.

 

Ezek az oktatási programok lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők egy jó hangulatú közösségi eseményen alkossanak valami maradandót, vagy élményalapú programok keretében újabb ismeretekhez jussanak.

 

Workshop terveink 2024-ben:

  • - Fabetűs plakát készítés a MOME grafikai műhelyében, max 10 résztvevő
  • - Papírmerítés a mai korban. Technológiai beutató Vince papírmerítő műhely Fedémesennel. A foglalkozáson lehetőség lesz kedvezményes papírvásárlásra, max 20 résztvevő
  • - Könyvkötő workshop
  • - Mesekönyv készítés, album-, illetve füveskönyvkészítés, 1,5 -2 órás foglalkozás, max 30 résztvevő
  • - Hess András elveszett kincse kalandjáték, 1,5 -2 órás foglalkozás, max 30 résztvevő
  • - Ősi mesterségek (nyomdász) könyves hétpróba, 1,5 -2 órás foglalkozás, max 30 résztvevő