Papírvarázs - Grafikus alkotóműhely

Papírvarázs - Grafikus alkotóműhely

A Grafikus alkotóműhely a Magyar Nyomdász Társaság szakmai programja, amelynek egyik kiemelt célja, hogy párbeszédet teremtsen olyan szakmák között, amelyek képviselői a kiadványalkotás folyamatának egy-egy szakaszáért felelősek. Hisszük, hogy ezáltal a törekvés által egy inspiratív közeget hozunk létre és mi nyomdászok, illetve a szakma más képviselői is számos tapasztalattal gazdagodhatunk. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen irányú kapcsolatépítés során mi is fejlődhetünk.

 

A különböző nézőpontok, ismeretek, gondolatok cseréjében saját szakmánkon – munkánkon belül is hatékonyabbak és eredményesebbek lehetünk.

 

Ezt a projektünket azért hoztuk létre, mert úgy véljük, hogy az ilyen jellegű fórumok egy olyan munkamódszer alapjait jelenthetik, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a kész termékek kifogástalan minőségűek legyenek. Egy grafikusnak kreatív szakemberként csak saját képzelete szab határokat. Igazán sikeres viszont csak akkor lehet, ha ismeri a gyártási technológiák adta lehetőségeket és korlátokat.

 

Fontos az is, hogy a legújabb trendek és fejlesztések ismeretén túl egy kreatív szakember vissza tudjon nyúlni a tradíciókhoz is. Ezeket a hagyományokat pedig legalább annyira érdemes kreatívan és bátran felvállalni és újra gondolni, mint ahogy a legújabb eszközökkel is élünk. Ezek ötvözésével tudunk igazi értékeket képviselve olyan magas minőségű, egyedi termékeket létrehozni, amivel érvényesülni lehet a piacon is.

 

A műhely középpontjában a magasnyomtatás technikájának megismerése, e technika adta lehetőségek bemutatása áll. Ennek a módszernek a különleges világáról, a gyönyörű nyomatokról és hozzá tartozó technológiákról szerezhetnek az alkotók egy olyan szerteágazó tudást, ami által a könyves szakma közösségében sikeresen érvényesülhetnek. Alkotóműhelyünk keretei között a szakmabeliek lehetőséget kapnak arra, hogy a hagyományos technológiákban rejlő adottságokat kiaknázva, a realitás keretei között mozogva újabb inspirációkat kapjanak a tervezéshez.

 

Egy olyan támogató, megtartó szakmai közeg létrehozására vállalkozunk, ahol tapasztalatcserére, tudásátadásra, szélesebb körű tájékozódásra és a piaci viszonyok megismerésére egyaránt lehetősége nyílik a projekt résztvevőinek. A programba jelentkezők terveiknek előzetes szakmai elbírálását követően teljes szakmai segítséget kapnak a megvalósításhoz. A különböző papíralapú termékeket megvalósítjuk és értékesítjük partnereinken keresztül. Azt reméljük, hogy egy ilyen jellegű műhelymunka keretei között olyan nyomdai termékek készülhetnek, amely különleges minőséget és élményt adnak a vásárlónak.

 


 

 

Felhívás

 

Ha grafikusként végeztél és szükséged van egy támogató csapatra, érdemes minket felkeresned. Gyere, és csatlakozz egy olyan közösséghez, ahol minden segítséget megkapsz, ahhoz hogy szakmailag kiteljesedj és érvényesülj. A szakmai támogatás mellett a megfelelő forrásokat előteremtve szeretnénk együttműködni veled. Számunkra a tehetség és az elhivatottság a fontos – akár pályakezdő is lehetsz, ha jó vagy abban, amit csinálsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy mi egyenrangú partnerként tekintünk rád!

 

Szeretnénk veled együtt mi is tovább bővíteni a kínálatunkat. Egy olyan kínálatot, amiben az egyén víziója a közösség teremtő ereje által ölt testet a legmagasabb minőségű technológiák és alapanyagok segítségével. Ezért a kiemelkedő, profilunkba leginkább illeszkedő grafikusok által tervezett termékeket legyártjuk és értékesítjük. A haszonból természetesen a tervezők is részesülnek. Ha a műhely választott tagja leszel, akkor abban biztos lehetsz, hogy itt végig kísérjük a folyamatot a tervezéstől a papír kiválasztásán át a végső csomagolásig.

 

Hosszútávú tervünk, hogy a régi céhek mintájára, azok funkcióit, működését felelevenítve, egy elhivatott tervezői csapattal kimagasló minőségű, igazi értékeket képviselő termékeket hozzunk létre, amelyeket a piacon is értékesíteni tudunk. Várunk műhelyünkbe minden olyan szakmáját szerető, elhivatott grafikust, aki szívesen csatlakozna egy lelkes, proaktív közösséghez. Fedezzük fel együtt, hogy a papírban, mint anyagban milyen sokféle szépségég rejtőzik!

 

Jelentkezések és további információk: +3670 774-8060    info@magyarnyomdasz.hu