Július 1-től kezdődően a Manroland Sheetfed Baranyai Zoltán urat nevezte ki ügyvezetőnek a magyarországi leányvállalata élére.

 

Baranyai úr lesz felelős az országban a Manroland Sheetfed üzletfejlesztéséért. Kelemen György úr a Manroland Magyarország korábbi ügyvezető igazgatója június végével nyugdíjba vonul.

 

Többszínes ofszetgépek

A többszínnyomó ofszetgépek előnye a nagyobb teljesítmény mellett a jobb illeszkedési és könnyebb festékjóváhagyási lehetőség, egyenletesebb nyomatminőség.
A festékezőművek száma szerint megkülönböztetünk 2-3-4-5-6 stb. színt nyomó ofszetgépet, ezeket nyomóműveik felépítése és szerkezete szerint újabb csoportokra oszthatjuk.

 

Szili József  -  Ez a történet az utóbbi pár hétben hatalmas lendületet kapott, köszönhetően néhány lelkes embernek. Nehéz lenne mindenki szemszögéből bemutatni, hogy ki, miért és hogyan került kapcsolatba a Gestetner-sztorival, így a saját szemszögemből próbálom meg felvázolni az eseményeket. Ehhez menjünk kicsit vissza az időben, egészen 2010 decemberéig.

A futógyűrűk jelentősége

Az első ofszetgépek építésekor még nem voltak ismertek a kellő pontossággal készített fogaskerekek. Emiatt a nyomat egyenlőtlen, nyugtalan és csíkozott volt. A csúszásmentes legördülés, valamint az éles képátadás érdekében a hengerekre futógyűrűket helyeztek el. A futógyűrűk nyomás közben egymáson gördülnek, ez kiegyenlíti a csapágyak esetleges játékát és javítja a legördülést.

 

Kieső idők

A kieső idők számos segédberendezéssel a minimumra csökkenthetők. A segédberendezések a nyomtatást könnyítik, gyorsítják, és a minőség javítását teszik lehetővé. Az illesztőszeges rendszerekkel és az osztott kivitelű lemezbefogó sínekkel a beigazítási idő rövidíthető le. Az osztott befogósínek csak a közép- és nagy formátumú gépeken alkalmazhatók.

 

A nyomdafesték

A nyomdafestékgyártás legfontosabb anyagai a pigmentek, a különböző koromfajták, olajok és gyanták. Az egyes koromfajták finomságukban, feketeségükben és fedőerejükben különböznek egymástól. A fekete nyomdafestékekhez a kormok legkülönbözőbb fajtáit alkalmazzák az egyszerű láng- és lámpakoromtól egészen a magas értékű, igen drága gázkoromig.

A héten megrendezésre kerülő FESPA 2019 kiállításon (2019. május 14-17., Messe München, Németország, B5-E30 kiállítóhely) a Canon újabb egyedülálló fejlesztéseket mutat be, amellyel a reklámok és különleges grafikák előállításával foglalkozó nyomdai szolgáltatók nagyobb profitot érhetnek el, ami hatékonyabb működést és gyarapodó üzletet biztosít.

 

Többszínnyomó ofszetgépek átadórendszerei

Dobos átadási megoldások:

  • az átadódob átmérője megegyezik az ellennyomó henger átmérőjével,
  • az átadódob átmérője kétszerese vagy háromszorosa az ellennyomó henger átmérőjének,
  • a dobhengerek átmérője különböző.

 

Festékátadás az ofszetnyomtatásnál

A nyomtatási folyamat feladata az információk sokszorosítása. A sokszorosítandó információk a nyomóformán helyezkednek el rajzi és nem rajzi elemek formájában.

 

A nyomtatási folyamat során az a cél, hogy a rajzi elemekről szín- és árnyalathűen kerüljön át a festék a nyomathordozóra. Ezt követi a festékfilm megszilárdulása a nyomathordozón.

 

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) 2019-ben 36. alkalommal hirdeti meg a Csomagolási Világszövetség (WPO) által nemzeti rendezvényként elismert HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyt.

Oldalak